RT 31. - A tizedik áldozat

Érdekes módon ezt is ötven forintért vettem, ugyanott, mint MNL regényét (RT 28). Nem tudták, hogy sci-fit rejt a cím. Igazándiből a két kötetet együtt vettem egy százasért, ami jobb vételnek tűnt, mintha csak a A tizedik áldozatot veszem meg egy százasért. Mondhatom tehát, ha úgy gondolom, hogy MNL regénye ingyen volt, Sheckley kötete pedig száz forintomba került. És ez így mindjárt jobban hangzik. Igazából ilyen jó vételem csak a Ferenc körúton volt még, ahol Heltai Jenő “regényét” vehettem volna meg 80 ft-ért (A vénusz-lakók), ám amikor hozzácsaptam még 2 kötetet (egy száz éves regényt ill. egy regényelméleti munkát), összesen 200 ft-ot fizettem. Szeretem az akciós könyveket. Ugyanakkora élményt nyújtanak, mint az újak. Sheckley szituációiról most is támadt néhány gondolatom. Arra figyeltem leginkább, hogy szövegszinten hogyan, miként szervezi ez a szerző az írásait.

1. Hozz létre egy abszurd szituációt! Mondjuk képzelj el egy olyan társadalmi világrendet, amelyben legalizált a gyilkosság, mindenki Vadász majd Áldozat, esetleg fordított sorrendben, ha túléli. Bizarr. De felkelti az ember figyelmét, mert az olvasó rögtön ezt gondolja: “Hogy lehetséges ez?” “Mi ennek az oka?”

2. Ha az abszurd szituáció megvan, kezdd úgy a regényt, hogy leírod ennek a világrendnek a külső jegyeit! Mondjuk leírod a ruhát, amelyet fegyverek elrejtésére készítenek, majd elbeszélteted a szereplőiddel az előző gyilkosságaik történetét, s hogy a dolog mekkora társadalmi megbecsülést hozott számukra. Nyomasztó előjelei egy, a miénktől gyökeresen eltérő társadalomnak, mely azonban mégis a mi emberi vágyainkból formálódott ilyenné. Van benne valami önirónikus vonás.

3. A kötet két élesen elhatárolható részre bomlik ( noha ez a két rész nagyon is aránytalan ). Az első a Hetedik áldozat c. novella, amely egy vadászat története, és bevezet a világba. Tőle teljesen független a Tizedik áldozat, amely már nyelvezetében is eltér az előzményrészektől, illetve igen jelentősen terjedelmileg is. Valószínűnek tűnik, hogy a Hetedik áldozat kezdetben független novella lehetett. Ez azért tűnik valószínűnek, mivel a Tizedik áldozat már magán viseli azt a szarkasztikus, éles és nagyon is célzatos, kissé fanyar humort, amely Sheckley írásait legjobban jellemzi. Az előzmáény-novellában nem találunk ilyen részeket:

“Mindenki látni akarta a notórius szemetelő nyilvános karóba húzását ( … ) A fiatalember Hobokenből érkezett, és bűnjelként összegyűrt csokoládés papírok hevertek a lába előtt. Sőt kezein is látszottak az áruló barna foltok.” ( 38 )

“Gyorsan körülnézett, majd a hegyoldalba épült villák felé vette az irányt. Közben elhaladt a Gyáva Csirkék Csemegeüzlete előtt ( ahol egyszerre ötven főt tudtak kiszolgálni, és az árak is méltányosak ) , majd hirtelen megállt.” ( 39-40. )

Ez a fajta humor a történet szempontjából lényeges és lényegtelen információk cseréjén alapul, melynek eredménye az a fajta értékvesztés, amely rámutat egész XX-XXI. századi civilizációnk alapvető sekélyességére.

4. Sheckley humorának jellegzetes eleme a társadalmi szervezetek, önmagukat komolynak definiáló szakmák, illetve az emberek személyiségi jogait sértő szakmák kifigurázása (és minden egyébé is, természetesen). Ennek egyik esete, amikor a montázs eszközét használva egymás mellé helyezi az író a riporter kérdését, és rögtön ütána azt, ami megjelenik a lapban (ld. még a kötet 110-114. oldalán) .

Régi probléma ez a mai társadalomban, kellemetlen és javíthatatlan az újságírói “tévedés”. Arról vall ez az egész rész leginkább, hogy mennyire manipulálják a társadalmi szervezetek (a nemzet, a vállalat, stb. ) a személyiséget, hogy kényszerítő hatásukra bárki kész akár teljes hazugsággá ferdíteni a hallott szavakat:

“Mit gondol, hogyan fog végződni a következő Vadászata, amelyen Áldozatként kell majd rész vennie? - tette fel a kérdést egy mexikói riporter.
- Ezt sohasem lehet előre tudni - válaszolta Marcello. - De vagy így, vagy úgy mindenképpen vége lesz.
Az újságíró lejegyezte: “Marcello Poletti nyugodt magabiztossággal gyilkolt. Úgy tűnik, saját sorsára is ugyanilyen hideg közömbösséggel gondol. A férfias bátorság szép példája, amikor valaki beletörődik közelgő halálának lehetőségébe…”

( … )

- Nem fél attól, hogy megölik? - kérdezte egy japán riporter.
- Dehogynem.
A japán riporter gyorsan feljegyezte gondolatait: ” A Zen egy olyan filozófia, amely megtanítja az embereket, hogyan szemléljék helyesen a világot. Marcello Polletti tisztában van saját sorsával, mégis képes legyőzni félelmét, mint valami igazi japán hazafi.” ( 55. )

5. Voltaképp nagyon is jót tett a regénynek, hogy a korábban említett kis novellával kezdődött ( A hetedik áldozat ). Ugyanis a további történet is egy nő és egy férfi Vadászata körül bonyolódik, a szabályok szerint valamelyikőjük meg fog halni. A regény azért válik kifejezetten érdekessé, mert ez egy snassz megoldás. A regénytől geget vár az olvasó, hogy eközött a férfi és nő között valami történni fog, s nem csak egy sima gyilkosságba nyerünk betekintést. Igen ám, de mi történhet egy férfi és egy nő között még, ha a szerelem lehetőségét az író elvette azzal, hogy már felhasználta az ötletet készakarva az előzmény-novellában? (Hiszen csak nem fogja az író megismételni önmagát… vagy mégis?)

6. A regény folyamatos hangulati hullámzása abból adódik, hogy az író váltakoztatja a szarkasztikus, a komoly hangvételű, a társadalmat bíráló moralizáló, a feszült kalandos, és az egyszerű - akár nyelvi szintű - gegekre épülő humoros nyelvezetet. Attól ennyire jó tehát, hogy egyes részek elmennek a spontán megnevettető viccig (ld. a 121 és 128. oldal közötti kellemes humoros részt), azonban ez a stílus nem állandósul, csak alkalmanként viseli magán a szöveg. A rövid humoros részek között cinizmus, igen mély antiutópia és brutális gyilkosságok spontán és naturális leírásai töltik ki az űrt.

7. Szépen színesíti ezt a humoros összeállítást egy teljesen váratlanul és meglepetésszerűen kibontakozó vadnyugati jelenet. A bárba, ahol Caroline az áldozatával beszélget, belép egy fehér kalapos férfi két Colttal, és egy olyan monológot kezd el (később dialógussá formálódik), ami mintha a John Wayne-filmek legjellemzőbb szófordulataiból lenne összegyúrva.

Műfajcsere történik tehát, s egyben fiktív idősíkok egymásba olvadása, ami egy gondolatalakzatként felfogható metafora, s nagyszerűsége éppen életidegenségéből, a helyzethez nem illő abszurd voltából ered, amellyel tagadja a hétköznapi megszokott realitást.

8. Érdekes mozzanat, hogy a regény a 140-141. oldalán éppen az a szituáció ismétlődik meg, mint az első történetben a 27-28. oldalon. Ez az ismétlés eszköze, azonban itt nem a fokozás a funkciója, hanem éppenhogy rejtvény elé állít. Vajon hogyan viszi tovább a szerző a korábban egyszer már megírt szituációt? Nem lehet ugyanúgy lezárni, mint előzőleg, tehát minden másként fog történni, de lehet, hogy mégsem. Mindez roppant kiváncsivá teszi az olvasót.

9. Végül a lezárás egyszerre szokásos és szokatlan. A történet vége elméletileg hepiend: a pár egymásba szeret, és egy rendőrségi helikopterrel elrepülnek a világ végére, ahol egy tempomban megesküsznek.

Mégsem igazi hepiend ez, nincs benne a boldog lezárás öröme. Ettől lesz sajátosan keserédes, olyan “shekleys”. Ezt úgy éri el az író, hogy az olvasóit, csakúgy mint a szereplőit teljesen bizonytalanná teszi a megélt érzelem tekintetében, egy golyó a fejbe és egy boldogító örök igen kimondása között szinte csak árnyalatnyi a különbség. Bármikor bármelyik bekövetkezhet, az olvasó teljes bizonytalanságban van hagyva a szereplők érzelmei felől, ugyanis azok tettei nem érzelmeikből következnek teljes mértékben. “Ha nem vesz feleségül, megölöm” - mondja a nő, de teljesen hidegen, indulat nélkül, és az olvasó tudja, hogy ez teljesen komoly, értelmi döntés, aminek semmi köze sincs a szerelemhez, sem a féltékenységhez. Az író ezt az elidegenítési technikát használja, amikor magát a társadalmat teszi ítélőszék elé, azt a civilizációt, amely ilyenné formálta ezeket az embereket: üressé, közönyössé és hidegvérű gyilkossá. Mert nem volt a “fejlődésnek” más alternatívája (ugyanakkor ez visszafelé, az egyénre vetítve is kritika).