RT 30. – Kozmikus főnyeremény

October 1, 2009

Az általam egyik legjobban szeretett Sheckley regény. Nagyon fiatalon, tizenévesen olvastam először, és nagyon sokáig a kedvencem volt. Általa szerettem meg Sheckleyt. Bizonyos dolgokban ez az egy könyv elképesztően megváltoztatta a gondolkodásomat. Nagyon jó könyv.

1. Ha már Mézga Aladár kapcsán (RT 29/2 és RT 29/10 ) az abszurdnál és a szerteágazó fantáziánál tartottunk, Sheckley jó példa erre a kifejezetten “felnőtteknek szóló” sci-fi irodalomban, ha van egyáltalán ilyen.

Kövezzenek meg érte, de a Kozmikus főnyeremény egynémely vonásában rémisztően emlékeztet Mézga Aladár bolygóközi kalandjaira. Bolygóról bolygóra (Fölről Földre, stb.) vándorolunk Carmodyval, e regény főszereplőjével, és ezek a világok ugyanúgy magukon viselnek valamilyen jellegzetességet, ahogyan azt Aladárnál a RT 29/12/7/A-ban írtam. Jellemzőjük az egzisztenciális bizonytalanság, a groteszk szituációk, a csapongó fantázia, a tudományos magyarázat hiánya és lehetetlensége, valamint a leghétköznapibb dolgok legmesszebbmenőbbig hatoló kiforgatása. Szóval Carmody utazása olyan, mintha Mézga Aladár világról világra dobálódna élesben (s közben természetesen nem álmodná az egészet…).
Mire jó, ha egy író ilyen elképesztően bizarr szituációkat teremt, nyiltan felvállalva a dolog képtelenségét?
Természetesen hallatlanul érdekes és változatos lesz tőle a regény. S a sok hasonlóság szemrevételezése után az sejlik ki ebből, hogy a RT 29 világa valójában nagyon is közeli az abszurd sci-fik “elismert”, elgondolkodtató táborához.

2. Sheckley igyekszik kényszerpályára vinni a hőseit, így lesz belőlük végképp védtelen, ténylegesen kiszolgáltatott áldozat.
Carmody célja e regényben a hazajutás, tehát utaztató regénnyel van dolgunk.
Éppúgy, mint Cugel (ld. RT 4/2) és valamelyest Andre Norton (RT 39/3) esetében. Azonban Sheckley “kilőtt” egy lehetőséget: hőse egyrészt képtelen önerejéből még csak elindulni is a saját világa felé, amiről nem is tudja hol van, másrészt az emberellenes világegyetem létrehozott számára egy ragadozót, ami elől csak a saját világán tudhatja magát biztonságban. A szerző így éri el, hogy a hőse motiválva legyen a hazatérésre, és ne akarjon egy másik bolygón – a sajátjánál sokkal jobb – lakhelyre bukkanni. Érezhető tehát az írói szándék: olyan helyzetbe kell juttatni a hőst, ahol az annnyira kiszolgáltatottá lesz, hogy akarata ellenére is végig kell járnia azt az utat, amelyen az író vezetni szeretné (és amit józan ember, ha tehetné, elkerülne). Kissé butának hangzik ez így leírva, de azért érthető, miről van szó.

3. Sheckley egyik legjellegzetesebb írói módszere, hogy egy adott szubkultúrára, vagy valamivel kisebb társadalmi, esetleg biológiai egységre jellemző dolgot univerzális jelentőségűvé emel. (S ezáltal természetesen nemcsak a rejtélyességétől, misztikumától fosztja meg az Univerzumot, de annak értékét is a hasonlított dologéhoz csökkenti.)
Kiterjeszti például a földi marketinget, az üzleti élet szabályait és szakszavait az egész lakott világegyetemre; az istenségeknek a földiekéhez hasonló nevük van, és ha bolygót teremtenek, pénzért vásárolják a hegyeket az alvállalkozóktól. Maró gúny. Aztán ott van a ragadozás törvénye, hogy mindenkire a populáción belül/kívül vadászik valaki – valami, és ez már Sheckley elkövetkezendőkben általam bemutatni szándékozott regényeinek, a Szabad prédának, a Tizedik áldozatnak, stb. a lenyomatát festik elénk.

4. Sajátos ízt ad a kötetnek a sorokat átszövő sokféle társadalomtudomány. Filozófiai szakszavak, szociológia, politika- és marketingtudomány jelenik meg előttünk… értekezések formájában! A regény jellegzetes technikája, hogy a legegyszerűbb – hihetetlenül primitív – kérdésekre kimerítő filozófiai traktátussal válaszol az aktuális regényszereplő.

5. További érdekes elem a részletektől hihetetlenül túlzsúfolt anekdoták használata; ez stiláris elemnek tűnik (ld. 89; 105-107, stb. )

6. Carmody nagy ellenfele, a ragadozója (aki vadászik rá), sohasem jelenik meg a maga valós alakjában, mindig homályos, képlékeny, árny-szerű. Ebbéli formájában emlékeztet Le Guinn árnyára (RT. 41/1), s funkciójában is azonos azzal.

7. Jelenlegi társadalmi tendenciák átvitele teljesen abszurd szituációkra. Kissé emlékeztet a 3. pontban írtakra. De mégsem ugyanaz, ez sokkal általánosabb. Élénken él még most is az emlékezetemben, amint a beszélő ember és a beszélő türannoszaurusz rex kínos csendben ülnek egymás mellett az őshüllő ragyogóan berendezett nappalijában, a Föld ősi múltjában, és néhány béna próbálkozás után ( “- És hogy van a család?” / “- Kösz, jól. ” ) csak hallgatnak sután, mert mind a ketten “rossz társalgók”.

8. Gyönyörű a 159-170. oldal leírása. S nem is tudtam, minek ( megszemélyesítésnek? ) nevezzem ezt. Az történik ugyanis, hogy egy jószándékú, de kissé sértődős és házsártos feleség karakterének jellemvonásait cseréli fel a szerző (ugyan kiével…? Ne feledjük, Sheckley kedveli a groteszk szituációkat) … egy amerikai kisvároséval. Carmody és a kisváros párbeszéde a fent jelzett oldalszámon egyszerűen brilliáns, ahogyan ez a rövidke regény is.